Dionüszosz a bormámorral gyógyító, a terhektől és problémáktól ily módon megszabadító isten, aki megkönnyíti a nehéz sorsú emberek életét; tisztelete eredményeképp a halál utáni életben ezernyi boldogságban lehet részesedni. Ez jelentheti azt is, hogy a bor és mámor, amit Dionüszosz az orgiáin biztosít, pusztán ízelítő a síron túli világ szenvedélyeiből. Mintha minden egyes alkalommal a halállal néztek volna szembe bátran, elfeledve minden, az elmúlással együtt járó borzalmat, félelmet. Mámorral tekinteni a halál felé - ez egy olyan létérzés, ami igazán a görögség sajátja volt.

Dionüszoszt időnként azonosították Hádésszal is, mint ahogy azt Hérekleitosznál láthatjuk: „Hádész és Dionüszosz egy is ugyanaz, akinek a tiszteletére őrjöngenek és lénaiát ünnepelnek.” Az azonosítás oka valószínűleg abban rejlik, hogy Hádész a testet jelenti, melyben a lélek öntudatlan és megrészegült állapotban található. Figyelemre méltó az is, hogy Hádészt szintén gyakran ábrázolták bőségszaruval, Dionüszosz jelképével, s mindkét istenséget szívesen azonosították Plutosszal (a Bőség), akit Démétér egy barázdában fogad a méhébe. Plutarkhosz azonban rámutatott arra, hogy az azonosítás alapja ennél misztikusabb okban fedhető fel: Dionüszoszt ugyanis az egyiptomi Oziriszhez hasonlítja, aki – Hádészhoz  hasonlóan – a holtak urává vált, s ekkor „természetében megváltozott”, melyet már csak a beavatottak ismerhetnek. Ugyanakkor Dionüszosz egyik mellékneve – mint láthattuk az orphikus misztériumokban – Hüész, a nedves természet ura, s ezen aspektusában szintén Oziriszhoz fogható. Plutarkhosz így támasztja alá ezen megállapítást: „való igaz, hiszen Hellanikosz hallotta, hogy a papok Osziriszt Hüszirisznek mondták; ő ugyanis következetesen így hívja az istent, valószínűleg természete és megtalálásának rítusa miatt”. Pindarosz is megerősíti Dionüszosz vegetációs aspektusának fontosságát: „Növelje az örömet hozó Dionüszosz a fák termését és a koraősz szent fényét!”

Az isten rajongó követői a mainaszok voltak, akikről több ábrázolás is fennmaradt, különösen a vázafestményeken. Karjukra szelíd kígyók tekeredtek, vállukat őzgidabőr takarta, s úgy tartották, az őzet saját maguknak kellett hozzá elejteniük. Hosszú köntöst viseltek, fejüket repkénykoszorú övezte. Ünnepein, különböző helyi hagyományok szerint - Teószban, Naxosz és Androsz szigetén, valamint Éliszben - bor bugyog föl csodálatos bőséggel a földből. A bor mellett helyenként a legenda szerint tejforrások fakadtak, mert az anyatej csorduló bőségét is Dionüszosszal hozták kapcsolatba.