Nagy Sándor átvágja a Gordiuszi-csomót

 
III. Alexandrosz
Makedónia királya
 

 
A Nagy Sándor néven ismert III. Alexandrosz (görögül: Ἀλέξανδρος ὁ Μέγας [ὁ Τρίτος ὁ Μακεδών], ejtsd: alexandrosz ho megasz [ho tritosz ho makedón], perzsául: Szikandar vagy Iszkander, macedónul: Александар Велики; Pella, Kr. e. 356. július 20. és július 30. között – Babilon, Kr. e. 323. június 10.) az ókor egyik emblematikus figurája, Makedónia királya, kiváló hadvezér volt. Atyja, II. Philipposz nyomdokain haladva hatalmát a Peloponnészosztól az indiai szubkontinensig terjesztette ki, elfoglalva az akkor ismert világ nagy részét. Rövid, de eredményes uralkodása a klasszikus ókori történelem és kultúra egy új korszakának, a hellenizmusnak a kezdetét jelentette.

Nagy Sándor volt Napóleon koráig a világtörténelem leghíresebb hadvezére, de ismertsége ma is nagyon nagy, s a hadvezetés második legnagyobb ikonja.

Nagy Sándorról a mai Macedóniában sajátos kép él. A délszláv macedónok magukat előszeretettel azonosítják Nagy Sándor makedón népével. Ez nem felel meg a valóságnak, mert az igazi makedónok a görögökkel rokon népcsoport volt, a mostani macedón nép, amely ugyan nyelvében makedoni-nak mondja magát ugyan, de nyelvileg és más szempontok miatt a bolgárokhoz áll közel, nem leszármazottja az ókori makedónoknak. Görögország és Macedónia között emiatt már többször pattanásig feszültek az ellentétek.
 
 Élete
 A trón megszerzése és a hatalom biztosítása (Kr. e. 336 – Kr. e. 335)
II. Philipposz makedón birodalmaKr. e. 336-ban az akkor húsz éves Sándor követte apját a trónon. Hogy ez említésre méltó ellenállás nélkül ment végbe, az elsősorban Antipatrosznak köszönhető, aki a sereget rábírta, hogy ismerjék el Alexandroszt királynak. Már az első napokban megindult a lehetséges trónkövetelők elleni irtóhadjárat. Philipposz feleségét, Kleopatrát és kislányát Olümpiasz elevenen elégettette. Sándor ellenségét, Attaloszt és szinte teljes rokonságát Parmenión ölte meg. Antipatrosz és Parmenión e tetteikkel kivívták Sándor kegyeit.

Még 336-ban Sándor Korinthoszba ment és felújíttatta a görög városállamok közötti szövetséget. Trákia és Illíria népe azt hitte, hogy a makedón uralom véget ért, és törzseik fellázadtak. Sándor Kr. e. 335-ben 30 000 katonával északra vonult a mai Bulgária területére egészen a Dunáig, és legyőzte a trák törzseket, majd az illíreket.

Míg Sándor északon harcolt, délen a görögök elhatározták, hogy megszabadulnak a makedón elnyomástól. Vezetőjük a híres athéni szónok, Démoszthenész volt, aki úgy gondolta, hogy Sándor kénytelen lesz feladni a korábbi hatalmi pozíciókat. Démoszthenész és Hüpereidész javaslatára még az ellenséges Thébaival is szövetkeztek, Thébai polgárai kiűzték a makedón katonaságot a városból. Nagy Sándor azonnal reagált a hírekre, és hadseregével a lehető leggyorsabban Thébai alá érkezett. Perdikkasz elfoglalta a várost, és kegyetlen példát statuáltak a többi városállam számára. A templomok és Pindarosz, a nagy költő háza kivételével Sándor mindent leromboltatott. Katonái hatezer polgárt öltek meg és kb. 30 000 embert adtak el rabszolgának. Thébai városa megszűnt létezni. Húsz évvel később újra felépítették, de korábbi jelentőségét soha többé nem kapta vissza.

Athénnek azonban megkegyelmezett a makedón uralkodó, hiszen tisztában volt a jelentős hajóhaddal rendelkező város fontosságával. Mindössze arra kötelezte, hogy lojális maradjon a korinthoszi szövetséghez. Miután Sándor a többi városállamban is megszilárdította hatalmát, megkezdte Perzsia elleni hadjáratait.

 Perzsia meghódításának kezdete (Kr. e. 334–333) 
 
A Perzsa Birodalom volt Sándor korában a Föld legnagyobb területű hatalma: magában egyesítette Egyiptomot, Szíria és Palesztina vidékét, Anatólia nagy részét, Mezopotámiát és a tágabban értelmezett iráni területeket egészen az indiai határig. Amikor Sándor a Perzsa Birodalom ellen vonult, ott az akhaimenida III. Dareiosz uralkodott. Már Philipposz is tervezte Perzsia elfoglalását és az első lépéseket meg is tette: Parmenión vezetésével egy hadsereg már az ázsiai Hellészpontoszon állomásozott, de a perzsák visszaverték őket, viszont Kis-Ázsia északkeleti területén foglalt egy kisebb területet ami támaszpontul szolgált fiának. Alexandrosz Kr. e. 334 májusában kelt át a Hellészpontoszon hadseregével, amely egyes források szerint 65 000, míg más források szerint csupán 35-40 000 makedón és görög katonából állt. A hadsereg összetétele vegyes volt, de döntően jól képzett és fegyelmezett katonákból állt. A magot a falanx gyalogság alkotta, amely hosszú lándzsákkal és könnyű, de biztos védelmet adó pajzsokkal volt felfegyverezve. A lovasság elsősorban makedón és görög előkelőkből állt, de nem volt akkora jelentőssége. Összehasonlításképp a perzsa lovasság volt a csatát eldöntő fő erő, amely hevesen rohamozott, de más funkciója nem volt, ez pedig hátrányt is jelentett, ezzel szemben a Nagy Sándor-féle lovasság a rohamozáson kívül más feladatokat is ellátott, mint a terep és a sereg oldalainak biztosítása, felderítés, stb.

Először a Granikosz folyónál találkoztak a perzsa haderőkkel, akiket a rhodoszi Memnón vezetett. Memnón görög volt és a perzsa király szolgálatában nagyon sok görög zsoldos szolgált, akik ellenszenvet tápláltak Sándor iránt, ezért harcoltak nemcsak a makedónok, hanem görög honfitársaik ellen is, egy-egy csatában ők tartottak ki a legtovább. Sándor ezekkel, mint árulókkal keményen bánt el, ha a fogságába estek, de később sok görög zsoldos állt a makedón táborba, apasztva ezzel Dareiosz seregének ütőerejét, hisz rajtuk és a „Halhatatlanok” elit csapatán, valamint a lovasságon kívül a többi perzsa katona nem rendelkezett számottevő harci tudással.
Annak ellenére, hogy a görög zsoldosok is használták a falanx technikát, nem voltak igazán hatékony harcosok Nagy Sándor ellen. A makedón falanx új típust képviselt. Ez elsősorban Sándor apjának, Fülöpnek volt tulajdonítható. A régi görög falanxban rövid lándzsákat használtak és nagy, viszonylag nehéz pajzsokat, amely a közelharcban jó védelmet biztosított. Ezzel szemben a mozgásuk nagyon lassú volt és egészen közel voltak az ellenséghez harc közben. Fülöp reformálta ez a harcmodort, méghozzá úgy, hogy a pajzsok méretét és súlyát csökkentette, ezzel szemben hosszabb lándzsákat alkalmazott, így az ellenséget még távolabb lehetett tartani.
A kézitusában használt kardok is mások voltak. A hagyományos görög falanxnál a kardok rövid tőrszerű fegyverek voltak, inkább másodlagos szerepre degradálódtak. Ha a közelharcban úgy jött, akkor ezt használták az ellenség ledöfésére. A makedónok viszont hosszabb kardokat használtak, azonkívül sokkal gyakorlottabbak voltak a vívásban mint a görög zsoldosok, hiszen a kardvívást nem tette célszerűvé az, hogy az ő rövid kardjaik másodlagos funkciójú fegyverekké degradálódtak.
A makedón lovasság hajlított, szablyához hasonló kardokat használt, amelyet könnyen lehetett forgatni alakja miatt.

A perzsa hadsereg viszont nagyon komplex és hibrid felépítésű volt. Gyalogságuk nem volt képzett, többnyire íjakat használtak, hogy heves nyílzáporral gyengítsék az ellenséget, így a lovasság rohamát megkönnyíthessék. Mivel azonban a lovasságnak jó terepre volt szüksége, s ha ez nem volt adott, a gyalogosoknak kellett volna átvenni a rohamozás és a biztosítás szerepét, de ezt a perzsa gyalogság fegyelmezetlensége és rossz felszereltsége miatt nem tudta megoldani. Tovább bomlasztotta a perzsa sereget, hogy nem kizárólag perzsa nemzetiségűek alkották. Perzsák inkább a lovasságban szolgáltak, a gyalogságot jobbára a birodalom népeiből toborozták, tehát döntően mezopotámiai, kis-ázsiai, kaukázusi, afrikai és közép-ázsiai nemzetiségekből kerültek ki. A perzsa seregben nem voltak ritkák az etnikai ellentétek ezen népelemek, vagy a görög zsoldosok között, amelyek III. Dáriusz uralkodásakor éleződtek ki legjobban, tekintve, hogy a birodalom már a teljes szétesés útján állt. Seregeinek megsemmisülése után Dáriusz arra kényszerült, hogy még több zsoldost toborozzon, elsősorban a mai Afganisztán, Pakisztán és India területéről, de ezek sem mentették meg.

Sándor győzelmével lehetségessé vált a kis-ázsiai ión városok felszabadítása, mely Sándor hadjáratának egyik oka volt. A győzelem után Nagy Sándor a terület élére helytartót nevezett ki, és világossá tette, hogy nem szabadítja fel a városokat, hanem makedón területekként elfoglalja.

Lüdiában Sándor harc nélkül vonult be Szardeiszba. Ott felavatta a helyi Zeusz-templomot, lefoglalta a város kincstárát és kifizette az embereit, azután továbbvonult Kis-Ázsia nyugati partjainak legnagyobb városa, Milétosz felé. Az itteni satrapa nem adta fel a várost, bízott abban, hogy a 400 hajóból álló perzsa hajóhad megvédi őket. De Sándor már odarendelte Parmenión testvére, Nikanór vezetésével a 160 hajóból álló flottát, amely elállta az öböl bejáratát, s megakadályozta a perzsák kikötését. Így szinte satuba fogta a várost, amely végül megadta magát.

 
A perzsák, még mindig Memnón parancsnoksága alatt Kária fővárosában, Halikarnasszoszban gyülekeztek és készültek a város ostromára. A harc Alexandrosz számára nagy veszteségekkel járt, különösen a perzsa oldalon szívósan harcoló görög zsoldosok miatt. Közben még fegyverszünetről is alkudozott, hogy a makedón elesetteket biztonságba helyezze; s ezt soha azelőtt és soha azután nem tette meg. Amikor végül áttörte a városfalakat, Memnón katonái nagy részével hajón menekült el a megszállt városból. Miközben Sándor Halikarnasszoszt Adának, a káriai satrapa lányának ígérte, egy Kária népével kötött szerződéssel biztosította magát. Néhány forrás úgy tudja, hogy Adát Sándor adoptálta. Itt tanúsította először azon taktikáját, hogy nagyvonalúságot gyakorol a legyőzött népekkel szemben, hogy azok ne lázadozzanak a makedónok ellen.

A perzsa hadjárat eredeti célját, Kis-Ázsia nyugati partjainak elfoglalását ezzel elérte. Sándor mégis úgy határozott, hogy az expedíciót folytatják. Lükia és Pamphülia partjai mentén a makedón-görög sereg semmiféle jelentős ellenállásba nem ütközött. Egyik város a másik után harc nélkül adta meg magát. Sándor barátját, Nearkhoszt nevezte ki Lükia és Pamphülia helytartójává. Kr. e. 334/333 telén Sándor elfoglalta Anatólia belső területeit. Ő maga délre vonult, hadvezére, Parmenión Szardeisz felé nyugatra. A két hadsereg Gordionnál, Phrügia fővárosánál találkozott. Itt vágta szét Nagy Sándor a legendás „gordiuszi csomót” egy kardvágással. A csomóról a jósok azt hirdették, hogy aki szétbogozza, az lesz Ázsia ura.

A makedónok egy ideig Gordionban maradtak, várva a katonák utánpótlását és a termés betakarítását. Ebben az időben, 333 augusztusában halt meg betegségben Memnón, a perzsák parancsnoka. Utóda Pharnabazosz lett, és a perzsák azonnal sereget gyűjtöttek, melyhez már nem annyira görög, sokkal inkább ázsiai zsoldosokat toboroztak, így Sándor újra elindult. Antigonoszt Gordionban hagyta Phrügia helytartójaként, akinek feladata Észak-Anatólia meghódítása és az utánpótlási vonalak biztosítása volt. Kappadókián át vonult Nagy Sándor serege Kilikiába. Ott egy rövid ütközet után elfoglalta Tarszoszt, és októberig ott maradt.

 Az isszoszi csata (Kr. e. 333)
 
Tarszoszban hallotta Sándor, hogy III. Dareiosz a veszélyt felismervén seregét Perzsia belsejéből nyugatra vezeti. Plutarkhosz szerint a perzsa sereg 600 000 katonából állt. Ez a szám első pillantásra is túlzásnak tűnik. Ha a forrásokat nagyon óvatosan kezeljük, akkor a perzsa hadsereg legfeljebb 100 000 emberből, a makedón sereg kb. 25-30 000 katonából állhatott.

Dareiosznak sikerült Alexandrosz seregét északról megkerülnie, az Isszoszi-öblöt elérnie, és az utánpótlási vonalakat elvágnia. Ugyanakkor lemészárolta az Isszoszban hátramaradt sebesülteket. Az isszoszi csatában a seregek egészen addig harcoltak, míg Darieosz a perzsa sereg nagy veszteségei miatt a csatamezőről elmenekült. Egyedül a görög zsoldosak tartottak ki legtovább, akik rendezetten vonultak vissza a csatából. A makedónok 450 halottat és 4000 sebesültet vesztettek. A perzsa veszteség ismeretlen, de valószínűleg sokkal magasabb. Összességében a perzsa vezetés a csatában több hibát is elkövetett, kezdve az elhelyezkedéssel – az átcsoportosításra Alexandrosz nem reagált. A csatának szimbolikus jelentősége is volt: Dareiosz nem nőtt fel az ellenfeléhez, és ez megbosszulta magát. A király megpróbálta bevetni a Hallhatatlanokat, de azokkal a görög és makedón harcosok könnyűszerrel elbántak. A lovas harckocsi egységek is megsemmisültek, ez pedig a harci szekér korának végét jelentette.

A csata után Parmenión követte a menekülő királyt Damaszkuszba. Ott kifosztotta a várost, s mivel Darieosz a csata előtt oda küldte a kincseit, a zsákmány hihetetlen mennyiségű volt. 7000 málhásállaton érkezett az arany és az ezüst Isszoszba, ahol Alexandrosz katonái között szétosztották. A makedónok foglyul ejtették Dareiosz családját, anyját, feleségét, tizenöt éves fiát és két lányát. Alexandrosz tisztelettel bánt velük. Dareiosz közben elérte Eufráteszt és kérte Alexandroszt, hogy kössenek baráti szerződést és engedje szabadon a családját. Alexandrosz azt válaszolta, hogy ha Dareiosz elébe áll, és őt mint Ázsia királyát ismeri el, akkor teljesíti a kérését; ellenkező esetben készülhet a harcra. Alexandrosz nem üldözte Dareioszt, hiszen fontosabb tervei voltak. A Kelet elfoglalása előtt meg kellett semmisítenie a perzsa flottát és meg kellett hódítania a Földközi-tenger keleti partvidékét.

A csata után Alexandrosz megalapította első városát Ázsiában, amelyet magáról nevezett el: Alexandretta, a mai nevén Iskenderun. Itt telepedett le a csata 4000 sebesültje.

 Palesztina meghódítása.
 
Az isszoszi csata után Alexandrosz előtt két lehetőség állt: Dareiosz üldözése Perzsia belsejébe vagy a perzsa uralom alatt álló földközi-tengeri partvidék elfoglalása. Pharnabazosz parancsnoksága alá továbbra is egy 400 hajóból álló perzsa flotta tartozott, amely állandóan támadott, amikor Alexandrosz csapata az ország belsejében volt. Alexandrosz a föníciai és egyiptomi perzsa kikötők elfoglalásával vetett véget ennek.

Föníciában Alexandrosz ellenállás nélkül foglalta el Tripolisz, Büblosz, Berütosz (ma Bejrút) és Szidón (ma Saida) kikötőjét. Egyedül Türoszban ütközött Alexandrosz ellenállásba. Ugyan Türosz tárgyalásokat kezdett, de megtagadta Alexandrosztól azt a jogot, hogy a város isteneinek templomában áldozatot mutasson be, mert a városba törvény szerint csak a saját uralkodójuk teheti be a lábát. Ezt Alexandrosz sértésnek érezte, és jogához ragaszkodva, ostromolni kezdte a várost, amely egy part menti szigeten feküdt, és nem mellesleg a perzsa hajóhad fontos kikötője volt.

Türosz ostroma Kr. e. 332 januárjában kezdődött és hét hónapig tartott, míg a makedón és behódolt föníciai városok hajóiból álló flotta az ellenállást meg nem törte. A Türosz utcáin folyó harcokban több száz makedón katona vesztette életét. Bosszúból Alexandrosz minden férfit megöletett; az utolsó 2000 túlélőt a tengerparton feszítették keresztre. A türoszi asszonyokat és gyerekeket (30 000 főt) rabszolgának adták el.

Dareiosz egy második üzenetet küldött Alexandrosznak, amelyben az Eufrátesztől nyugatra eső területeket, 10000 talentum aranyat és egyik lánya kezét ajánlotta fel, valamint azt, hogy Alexandroszt ugyanolyan rangú Nagykirálynak ismeri el, cserébe a még mindig makedón fogságban élő családját kérte, s azt, hogy legyen ez elég és Alexandrosz fejezze be a hadjáratot. Miután az üzenetet meghallották a makedón hadvezérek, Parmenión így szólt: ”Ha én Alexandrosz volnék, elfogadnám.” Alexandrosz így válaszolt: ”Ha Parmenión volnék, én is.” Ez az eset már jelezte az Alexandrosz és az idősebb katonák közötti ellentéteket, valamint a fiatal uralkodó elhivatottságérzését.

Alexandrosz megüzente Dareiosznak, hogy nem elégszik meg birodalma harmadával, mikor mindet megszerezheti, és nem elégszik meg kincsei egy részével, mikor mindet megkaphatja.

Türosz elestével minden perzsa hajók által használt kikötő makedón kézre került.A kikötővárosok visszahívták a hajóikat és megfosztották a perzsákat a flottájuktól. A tenger felől többé nem fenyegette veszély Alexandroszt. Dareiosznak írt válaszával világossá tette minden tisztje számára, hogy a Földközi-tenger keleti területeinek meghódítása Alexandrosz terveinek csak egy része volt: ő az Akhaimenidák örökségét akarta, az egész perzsa birodalmat, és nem csak egy részét.

Alexandrosz tehát továbbvonult déli irányba, és a következő elfoglalandó város Gáza volt, amely ellenállt a makedón hadaknak. A perzsák mellett a környéken élő filiszteusok is részt vettek a harcban. Az ostrom három hónapig tartott és a teljes férfilakosság legyilkolásával ért véget. Batiszt, a város perzsa parancsnokát Alexandrosz életben hagyta és egy harci kocsihoz kötözve halálra vonszoltatta, épp úgy, mint Akhilleusz Hektórt Trójánál.