Thüniasz szigetének elhagyása után a közeli Bihynia vidék partszakaszához értek, ahol a mariandüniaszok törzse és ugyanilyen nevű városa feküdt, akiknek Lükosz volt akkoriban a királya. 
Apollóniosz írta: „Itt ösvény vezet Hádész lakóhelyére, Acherusia hegyfoka magasba nyúlik és az örvénylő Akheron hasít magának utat ennek alján...” 
Az mindenesetre figyelemre méltó, hogy többször szállnak partra olyan helyeken, melyekről azt mesélték, hogy ott levezető járatok vannak egy föld alatti királyságba, az Alvilágba. Maiandünéról pedig azt mondták, hogy Héraklész egy itteni szakadékon hozta fel az alvilág kutyáját, Kerberoszt. Talán éppen ezért adta kalauzuknak Lükosz a saját fiát, s közben az argonauták jósát, Idmónt mitológiai baleset éri: a combját vadkan hasítja fel, amibe elvérzik, s emiatt három napos „gyászt” ültek… ami mögött valami egészen más esemény történhetett.

Innen tovább hajózva keletnek, a parton fekvő városba, Szinopéba jutottak. Majd Kis-Ázsia olyan partjai mentén hajóztak el sorban, ahol amazonok, khalübok, tibarénoszok és mizünoikhoszok éltek. De ez egy történelem előtti utazás volt, annak minden varázsával, olyan ősi tájakon, melyekről sok fogalmunk már nem lehet… 
Ezért kerülnek az argonauták elé torz, hibrid fajok képviselői, melyeket a létért folyó harc már rég eltakarított a történelem sodró vonalából. Folyamatosan találkoznak és mérkőznek meg ezekkel, mint a Bebrükosz szigetén az óriás Amükosz királlyal, a tollas madárasszonyokkal, a harpüákkal, így jönnek az amazonok is a képbe, majd az olyan ősi kovácsmesterséget űző népek, mint khalübok és thibarénoszok…

E két utóbbi faj, egymás rokonai voltak, s vidéküket a „vas szülőanyjának” nevezték (a Biblia „Thubal földje”-ként emlegeti). Apollóniosz is többször említi az itteni vasbányákat: a khalübok a „vastermő talajért örök óta csatáztak”.
A görög történetírók rendszerint e két néphez - akik a Pontosz keleti felén éltek - kötik a vasbányászat és kovácsolás feltalálását (sőt, többen idetették az ezüst,a réz első bányászatát, és a bronzművességet is). Apollóniosz említi a „vashozó földet”, mely a Fekete-tenger partján, nem messze a Szangariosz (Szakaria) folyótól fekszik. 1939-ben éppen a folyó torkolatánál fedezték fel Törökország leggazdagabb vasérclelőhelyét.
Úgy tartják, hogy az argonauták a khalüboktól tanulták el a vas készítését és terjesztették el Görögországban. A khalübok elsőrangú acélpengéket és kardokat kovácsoltak. A khalübok híres „fehér vasa” (amit a mítoszok „adamasznak” neveztek) sok tekintetben azonos a középkori alkimisták acéljával, akik egy olyan fémkohászati tudást őriztek meg, melynek eredete az ősi Egyiptomba és Kolkhiszba vezet. (Valójában az alkímiában nagyobb jelentősége volt a vasnak, mint az aranynak). Adamaszból kovácsolták az istenek eszközeit vagy az Alvilág kapuját is (gyémánt-kemény, hajlíthatatlan, halványszürke ötvözetnek írták le). A kaukázusi mítoszok szerint ebből a vasból tudtak készíteni olyan protéziseket, melyekkel az istenek (nártok) sérül koponyacsontját vagy lábszárcsontját pótolták. 
Az Arisztotelésznek tulajdonított „Csodálatos dolgok tárgyalása” c. munkában khalüb és amiszumi vasról megemlíti, hogy az „sokkal jobb a többi vasnál, és ha nem csupán kemencében olvasztanák, szemre semmit sem különbözne az ezüsttől. A szemtanúk állítása szerint ez az egyetlen olyan vas, amely nem rozsdásodik.” 
Iov Ter-Jeremjan örmény technikatörténész szerint a khalübok „fehér vasából” készült a híres nem rozsdásodó delhii vasoszlop (amit Visnu isten „jelének” tartottak). A khalübok ismerték a vasnak szennyeződésektől való megtisztítását és ötvözését. Az ilyen tiszta vas gyakorlatilag acélos és ezüstös-fehér színű. Arisztotelész szerint a khalübok valamiféle „tűzálló követ” (pirimakhoszt: valószínűleg foszfortartalmú ásványt) adtak az amisumi vashoz.
Egyébként a technikatörténészek szerint is a khalübok egykori földjén i.e. 2300 körül jelent meg a vas, majd i.e. 1400 körül a hegesztett acél és a fémfelületek acélozása. Azonban vannak jelek, amik egy sokkal korábbi jelenlétre utalnak, hiszen a vasnak nem kedvez az idő és szabályosan porkupaccá korrodál… és egyes őstörténészek különböző jelek alapján a vaskohászat kezdeteit inkább i.e. 6-4000 közé helyezik.

[Egy kaukázusi sziklához láncolt Prométheusz kinek a máját minden nap egy sas marta. Prométheusz jajgatását az argonauták keletre hajózva egyre erősebben hallották...]


Most már nagyon közelítettek Kolkhiszhoz és újabb fura égi események szemtanúi voltak. Égi szerkezetek figyelték őket…
Így mikor az argonauták elhaladtak a kicsiny Árész szigete mellett, már hallották egy kaukázusi sziklához láncolt Prométheusz jajgatását és megfigyelték az isten máját tépő sas „sebes elsuhanását az ég felhői körében”. 
Estefelé látták átszállni hajójuk felett a madarat, mely előzőleg megtépte vitorlájukat: „nem is égi madár alakát viselé –írja Apollóniosz-, hanem olyan nagy tollai voltak, akár a gyalu simította evező” (Szabó I. fordítása). A madár vasból volt. Az egyik lehullott „tollát” vasból és rézből készültnek mondták! A hajósok kikötöttek Árész kis lakatlan szigetén, ahonnan –szerintük- a vasmadarak felszálltak.
Itt Árész ősrégi temploma állt, melynek oltára egy „fekete kő” volt, amelyen egykor az amazon Antiopé lovakat áldozott.
Sok ősi templomban őriztek bizonyos „fekete köveket”, mint egy istentől származó dolgot, mely a Paradicsom egy darabját képviselte. Egy ilyen fekete követ hozott magával Lucifer is. Ilyet őriztek az epheszoszi Artemisz templomban, a szíriai Emesában, az írek Lia Fail-ja, több indiai templomban vagy a Titicaca-tó napszigetén őrzött három fekete kő (a „Kala”-kövek) és így tovább a példák sokasága…

Majd tovább hajóztak keletnek a partok mentén és elhaladtak Philüreisz szigete mellett, melyet nagyon régen az angol utazó, Hamilton egy kis sziklaszigettel próbált azonosítani, 3-4 km-re nyugatra Zefreh-foktól. Azt mondták ez a sziget volt Kronosz és Philüra nászának helye, aki megszülte a kapcsolatból a tudós kentaurt, Kheirónt, aki később Orkhomenoszban Iászón tanítója lett.
Innen elhajózva már Kholkhisz közvetlen közelébe értek, előttük hatalmasodott fel az óriási Kaukázus hegység, melynek egyik csúcsán megfeneklett hajdan a vízözön hajósának bárkája…

Schenouda